Schmidt Mária dörgedelmes választ írt Boris Johnsonnak
A kormánybiztos reagált a brit kormányfő szavaira, amelyben elítélte a budapesti focimeccsen történteket. Schmidt Mária szerint „mi magyarok a britektől soha, semmi jót nem kaptunk.”
A kormánybiztos reagált a brit kormányfő szavaira, amelyben elítélte a budapesti focimeccsen történteket. Schmidt Mária szerint „mi magyarok a britektől soha, semmi jót nem kaptunk.”
A brit miniszterelnök harminchárom éves felesége jelentette be a hírt.
A Britannia utódhajójaként megálmodott jacht ráadásul jóval többe kerülne annál, mint amire múlt héten írtak ki pályázatot.
Mindeközben Boris Johnsonék feloldották a járványügyi korlátozások nagy részét.
Nem kötelező, de javasolt a maszk zárt, zsúfolt helyeken.
Napi teszteléssel akartak biztonságban maradni, mégis a régi szokás mellett döntöttek.
Kudarcba fulladt Boris Johnson „Utolsó Lélegzet” fantázianevű, felesleges programja.
Korábban egy hónappal elhalasztották a korlátozások feloldásának időpontját, hogy még több embert beolthassanak. Három hét alatt már több mint 6,8 millió első és második dózist adtak be.
Boris Johnson hangsúlyozta, hogy a járvány még nem ért véget, várhatóan emelkedni fog a fertőződések száma.
A levelek alapján Johnson reménytelennek nevezte az egészségügyi miniszterét.
Boris Johnson bízik abban, hogy július 19-nél tovább nem kell húzni az enyhítéseket.
Csak az Egyesült Királyság 100 millió oltással járul hozzá a szegényebb országok ellátásához. A G7-csúcstalákozón szó volt még a klímaváltozás elleni küzdelemről is.
Boris Johnson bejelentette, hogy Nagy-Britannia 430 millió fontos programmal segíti a lányok iskolai oktatását a szegényebb országokban.
A szövetség pontlevonással, zárt kapus mérkőzésekkel vagy kizárással is büntetheti a magyar csapatot.
A brit miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte az angol futballistákat ért rasszista inzultusokat.
A brit miniszterelnök a FIFA-t is arra kérte, hogy minél hamarabb vizsgálja ki az ügyet.
Nagy-Britanniában nagy a botrány, miután a kormány döntése értelmében a labdarúgó-Európa-bajnokságra érkező UEFA-tisztségviselőknek, politikusoknak és szponzoroknak nem kell 10 napos karanténba vonulniuk.
Szombaton házasodott össze Boris Johnson brit miniszterelnök és Carrie Symonds, a Konzervatív Párt volt kommunikációs igazgatója. Az egybekelt párról csupán néhány fotó jelent meg a sajtóban.
A brit Konzervatív Párt volt kommunikációs igazgatóját vette el.